Jesus's Gift of True Fellowship

SCRIPTURE READING: John 13:1-17

On Maundy Thursday, we see a quiet and personal moment in Jesus’ life. By now, He is only with His disciples. He will no longer teach the crowds; from this point on, He knows that His time is spent only with them. The hardest moments of His life are about to come. He already sees the loneliness ahead. He knows that one of His disciples has betrayed Him, and the others will deny Him.

And yet, He does not withdraw, instead, He stands up and washes the feet of His disciples. Even in His final moments, Jesus humbles Himself and serves.

That evening, the disciples were not united or at peace. According to the customs of Jesus’ time, someone was expected to wash their feet before dinner at the table. Everyone noticed that someone should take on this task, yet no one moved—because no one wanted to appear less important than the others.

Jesus could have thought, I am about to leave this world, I am about to die for these people—what will happen to everything I have built? Is this why I prepared them for three years, only to see them arguing like this just before I go?

But instead, Jesus stands up and washes their feet. Why?

1. First of all, because He loves them. We see, read and hear it often: Jesus loves us. But in this Gospel, it is stated here for the first time so clearly:

“Having loved His own who were in the world, He loved them to the end.”

In this moment, Jesus teaches not with words, but by showing what love truly looks like.

Jesus stood up. He did not say any harsh words or shame them. Instead, He showed them His love in his action. He washes the feet of Peter, Judas, and all the others. He loves them not because they are faithful or grateful to Him, and deserve it, but because this is why they came - to love us.

2. And what does Jesus want to accomplish through this love? He wants to create true fellowship. He gives them a new commandment: that they should do the same for each other. With humility. God created us for relationship—with Himself and with one another. And yet, it is precisely through competition, through arguments about who is greater, that divisions arise among us. With His love, Jesus heals wounds, releases unnecessary tension, and leads us toward repentance.

We often remember Maundy Thursday as the night when Jesus instituted Holy Communion. And that is true, this is the day He gave us the Lord’s Supper. But this could not have happened without first restoring relationships among the disciples. That kind of harmony was only possible through humility and love.

Jesus did not call disciples by accident. The church did not come into being by chance. Even after His resurrection, He sends His followers out two by two. He knows that alone we are lost in this world. We grow tired, discouraged, overwhelmed. We lose our way in reading Scripture, in perseverance, and in our relationships.

That is why God says that it’s not good for us to be alone. We were created for relationships, and this is where we most often struggle and fail. Yet it is here that Jesus restores us through his act of washing feet, to create true fellowship.

That is also why Holy Communion has such an important place in this service. As we remember and relive what Jesus has done, we hear again the words of Scripture:

“That they may be one.”

We are reminded that we belong to Christ—and to one another, and we are called to love and serve as He did.

As we come to the Lord’s Table tonight, let us come as people who need one another, who are learning how to serve and support each other, and who need the Lord’s love and forgiveness. Let us follow the Lord example in our fellowship.

---

IGEOLVASÁS: János Evangéliuma13:1-17

Nagycsütörtök estéje különleges csendet hordoz. Ez nem a nagy szavak és a látványos események ideje, hanem egy bensőséges este, amikor Jézus a tanítványaival együtt ül egy asztalnál. Tudja, mi következik, mégsem sietteti az időt. Inkább megáll, ott van a tanítványaival, és figyel.

Az evangélium szerint Jézus pontosan tudta, hogy elérkezett az órája. Tudta, hogy csalódás, félelem és magány vár rá. Mégis, nem félrevonul a tanítványaitól, hanem ott van velük. Feláll az asztaltól, kötényt köt magára, és letérdel a tanítványai elé.

Ez a mozdulat sokkal több, mint egy példamutatás. Jézus itt elhívja őket valami fontos dologra.

Péter azonnal tiltakozik. Nem érzi helyesnek, hogy Jézus szolgálja őt. Nehéz számára elfogadni, hogy rászorul. Nehéz elfogadni, hogy nem ő irányít, nem ő segít, hanem őt segítik.

Talán mi is hasonlók vagyunk hozzá. Könnyebb segíteni másokon, mint elfogadni a segítséget. Könnyebb adni, mint elfogadni a szükségünkben.

Ez az este arra tanít minket, hogy a hit nem elsősorban arról szól, hogy teszünk valamit Istenért, hanem azt, hogy bízunk benne. Nem arról szól, hogy mit tudunk felmutatni Istennek, hanem arról, hogy mit merjük magunkat rábízni. A lábmosás azt üzeni: engedd, hogy Krisztus szolgáljon téged ott is, ahol gyenge vagy, fáradt vagy, vagy szégyenkezel.

Ezért olyan mély jelentésű az úrvacsora ezen az estén. Amikor az Úr Asztálhoz járulunk, nem a teljesítményeinket visszük magunkkal, hanem a szükségünket. A kenyér és a bor nem azt mondja, hogy „elég jó vagy”, hanem azt, hogy Isten szeret, és szükséged van a szeretetére”.

Jézus közösséget formál azokból, akik hajlandók elfogadni a kegyelmét és szeretetét. Egy olyan közösséget, ahol nem a nagy képesség a legfontosabb, ahol nem az számít, ki mennyit tett, hanem az, hogy együtt Krisztusra bízzuk magunkat.

Ma este, amikor az úrvacsora asztalához jövünk, talán nem minden rendezett az életünkben. Lehet, hogy kérdések, terhek vagy feszültségek vannak bennünk. De ez az este emlékeztet arra, hogy Jézus nem várja meg, amíg készen leszünk. Hanem úgy akar fogadni bennünket, ahogyan vagyunk, és a szeretetével, megbocsátásával szolgál nekünk.

Engedjük hát, hogy megmosson minket. Engedjük, hogy hordozzon. És csendben, a szívünk mélyén mondjuk ki ezt az igazságot: Isten szeret engem.